a megbocsájtás útján
2013.03.12 15:20
Kathy Summer - A megbocsátás útján
Beküldte TS - sze, 09/22/2010 - 10:53
Elég rég nem publikáltam, ennek is megvan a maga oka. Biztos a Te életedben is vannak olyan időszakok, amikor minden a feje tetejére áll, szinte követni sem tudod, annyi minden változik.Valami ilyesmi volt velem is. Ahogy legújabb tanfolyamom neve is jelzi: Új Életet kezdtem. De ne szaladjunk ennyire előre.
Nekem megvan a magam hite arról, hogy mi miért történik úgy, ahogy – és hogy ez nem csak rám igaz, hanem mindenki másra is.
Ha egyetértünk abban, hogy a gondolatainkkal teremtjük a valóságot, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy ha valami megtörténik velünk, abba nekünk is volt beleszólásunk: valamikor valahogy megteremtettük, vagy legalábbis valamikéntbeleegyezésünket adtuk a dologba. Tehát bármi érjen is minket, nem okolhatunk senkit, csak és kizárólag magunkat.
Ezzel addig nincs is gond, amíg jó dolgokról beszélünk: sikereket érünk el, megbecsülést és szeretetet kapunk, csupa-csupa szerencse ér minket – addig könnyű felvállalni a felelősséget, hogy ezeket mind-mind mi okoztuk.
De mi van akkor, ha olyan dolgokkal kell szembesülnünk, ami nem okoz boldogságot, sőt épp ellenkezőleg?
Olyankor hogyan magyarázzuk meg magunknak (és adott esetben másoknak), hogy ennek is megvolt a maga oka, és tényleg mi magunk teremtettük meg az adott helyzetet (illetve ha másokra is kihatással volt, akkor azt maguknak /is/ köszönhetik)?
Ha hiszel abban, amiben én, akkor tudod, hogy semmi sem történik véletlenül. Valaki vagy valami (ezek lehettünk akár mi is, ki tudja...) elrendezte a fontosabb eseményeket, mi pedig szépen „lejátsszuk” őket itt a Földön.
Ha hiszel abban, amiben én, akkor tudod, hogy semmi sem történik véletlenül. Valaki vagy valami (ezek lehettünk akár mi is, ki tudja...) elrendezte a fontosabb eseményeket, mi pedig szépen „lejátsszuk” őket itt a Földön.
Ha ez igaz, akkor kérdem én: tehetünk ellene bármit is?
A válaszom: NEM! Ha valaminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik. Vagy előbb, vagy utóbb. Nem hiszem, hogy érdemes lenne bármit is siettetni vagy késleltetni, és talán nem is lehetséges, bár erről eléggé megoszlanak a vélemények. Főleg azok részéről, akiket egyidejűleg érint a dolog...
Lehet ez egy üzleti- vagy akár egy párkapcsolat is, teljesen mindegy. Az egyik marasztalná a másikat, de az már döntött, és tovább akar lépni.
Ha ilyen helyzetbe kerülsz, kérlek, ne okold a másikat! Lehet, hogy Te adnál még egy (sokadik) esélyt, de ő már fél lábbal „odaát” van – Te úgy érzed, még túl korán van, ő pedig lehet, hogy azt, hogy ezt már előbb meg kellett volna tennie...
Valószínűleg mindkettőtöknek igaza van – és egyben egyikőtöknek sincs. Ez se nem túl késő, se nem túl korán:pont akkor történik, amikor annak történnie kell!
Valószínűleg mindkettőtöknek igaza van – és egyben egyikőtöknek sincs. Ez se nem túl késő, se nem túl korán:pont akkor történik, amikor annak történnie kell!
Ebből a nézőpontból nézve érdemes elfelejteni azt a mondatot, hogy: sosem jön el a megfelelő pillanat – valójábanMINDIG ÉPP A MEGFELELŐ PILLANAT VAN MINDENRE!
Ha úgy érzed, még nem jött el az idő a gyerekvállalásra, a nősülésre, a munkahelyváltásra vagy akár egy (fájdalmas) igazság töredelmes bevallására, akkor tudd, hogy ennél jobb időpont sosem lesz!
Lehet, hogy mire összeszeded magad, már nála lesz túl késő: új barátnőt keres vagy visszamegy a volt feleségéhez, esetleg Veled történik valami, ami miatt később nem leszel termékeny; nem vár tovább arra, hogy megkérd a kezét, és szakít Veled örökre; valaki más betölti az áhított állást, és úgy érzed, hogy elszalasztottad a „nagy lehetőséget”, vagy épp azért megy tönkre az a másik cég, mert nem mentél át oda akkor, amikor még megtehetted volna; megtudja mástól, vagy valahogy kiderül, és onnan már hiába magyarázkodsz, az csak védekezésnek fog tűnni, pedig ha Tőled hallott volna róla először, akkor minden további nélkül meg tudtátok volna beszélni az egészet mindenféle harag vagy negatív következmény nélkül.
Ugyanakkor, ha mégis így történik, akkor ne okold se magad, se a többi résztvevőt! Fogadd el, hogy valószínűlegígy kellett történnie. Mindennek megvan a maga oka, amit nem is muszáj mindig értenünk. Egyszerűbb, ha elfogadjuk, és továbblépünk.
Ha már megtörtént, nem érdemes tovább rágódni rajta, hanem alkalmazkodni kell az új körülményekhez, és élni kell tovább legjobb tudásunk és képességünk szerint békében, alázatban és szeretetben.
Ha már megtörtént, nem érdemes tovább rágódni rajta, hanem alkalmazkodni kell az új körülményekhez, és élni kell tovább legjobb tudásunk és képességünk szerint békében, alázatban és szeretetben.
Helen Keller szerint: „Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik. De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk.”
Így nyer értelmet a megbocsátás fogalma. Hiszen valójában nem is kell megbocsátanunk senkinek: eleve magunknak okoztuk a dolgokat, melyeknek így kellett történniük, akkor miért is kellene bárkinek megbocsátani ezért? Hiszen senki nem követett el semmit ellenünk – és mi sem követtünk el semmit saját magunk ellen!
Az egész életünk egy út, amit végig kell járnunk, és abban nincs helye haragnak. A teljesség felé törekszünk mindannyian, csak a mód, ahogy oda eljutunk, különbözik.
Néha össszekapcsolódunk másokkal, néha szétválnak útjaink – de ha egy (munka)társunktól vagy barátunktól meg kell válnunk, akkor meg kell válnunk: el kell őt engednünk, hisz egy darabig tudjuk segíteni a másikat, de később lehet, hogy már csak visszahúznánk...
Kívánom, hogy megértsd az üzenetem lényegét, és visszamenőleg is meg tudj bocsátani azoknak, akiknek eddig még nem tetted, és úgy haladj tovább az utadon, hogy csak a szeretet vezérel.
Kathy Summer